A tegnap
2007. Aug. 24, péntek 22:05
Kategória: Én+a hülyeségeim
Tegnap kicsit hulla voltam, h írjak... Ehhez képest persze hajnalig ültem a gép előtt, és még később sem tudtam aludni. Ez van, ha az ember túljut a holtponton :D
Beiratkoztam az egyetemre. Az egész nem tartott tovább negyvenöt percnél, mely alatt elmondták, h tulajdonképp sem azt nem tudják, mikor lesz az évnyitó, sem azt, mikor kezdődik a félév (felújítják az egyetem épületét ugyanis), szóval nézzünk meg mindent a honlapjukon. Aztán kitöltöttük az indexet, beadtuk a beiratkozási papírokat, és ennyi, már jöttem is hazafelé.
Kaptam egy kisebb hőgutát útközben, baromi meleg volt, és a buszon az jelentette a légkondit, hogy nyitva volt az összes ablak és gyorsan mentünk.
Aludni akartam délután, merthogy este elvileg NIN buli a Kultiban, de aztán nem jött össze a pihenés, meg különben sem volt kedvem menni sehova, ezért úgy döntöttem, maradok, és megnézem online a Kerrang díjátadóját. Természetesen a webkamera nem működött, szóval kb fél óránként láthattam egy-egy képet az egészből, amin nem lehetett kivenni semmit... Szerencsére azért a nyerteseket nyomon tudtam követni, a lényeget már az előző bejegyzésben le is írtam :D
Azt hiszem, mára ennyi. Holnap egy érdekes találkozóm lesz, de ezt inkább nem kiabálom el, mert rám jellemző, hogy ha előre elmesélek valamit, az vagy egyáltalán nem jön össze, vagy baromi szarul sikerül :)))
Á, és most hétvégén végre megint van Forma-1, már hiányzott :D
Bye: S.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése