Február 27.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Nem hallják immár a sirály jaját
s a parton megtörő hullám zaját;
hol virág lélegzett, fejét virág
nem emeli az erős szélbe már;
bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
lényegük általüt a százszorszépeken,
s nap felé tör, amíg csak a nap áll,
és nem vesz rajtuk erőt a halál.
Dylan Thomas

Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá.
Fekete István


Sohasem foglak elfelejteni... Hiányzol.

(ld. 2008. 02. 27.)

"...Ha kutyád van, gazdag vagy."

Körülbelül 10 éve toppant az életünkbe a kis fekete puli-pumi keverék. Beült apu kocsijába s nem volt hajlandó kiszállni - így hát apu hazahozta. S a kutyus (akit Kicsinek neveztünk el - nem túl fantáziadús név, de az akkor meglévő németjuhász, Buksi mellett a puli tényleg Kicsi volt...) meghálálta a gondoskodást: őrizte a házat, s rengeteg örömmel, nevetéssel ajándékozott meg bennünket. Kifulladásig labdázott, s mikor Buksi már túl öreg s beteg volt, akkor helyette is vigyázott a házra - és ránk.
Tegnap Kicsi itthagyott minket. Nem volt váratlan a dolog - és mégis az volt. Tudtuk, hogy öreg már, alig látott, sokszor nehezére esett a mozgás, de ennek ellenére mégis rámordult erélyesen Bojtárra, esetleg a járókelőkre, vagy sétálgatott a kertben... Szóval sokszor tűnt úgy, hogy meg se kottyan neki az a 13 év. Aztán tegnap reggel rosszul lett, nem bírt lábra állni... Apu vitte le a pincébe egy kosárban, hogy legalább meleg helyen legyen, míg kiér az állatorvos, de mire a doki kiért, már nem volt mit tenni... Lementünk hozzá, hogy elbúcsúzzunk tőle, de még mindig nem bírom felfogni, hogy a kis fekete szőrpamacs nincs többé... Nagyon fog hiányozni.

"A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál." Josh Billings

Egy délután az All Inn-ben

Az All Inn egy szórakozóhely két percnyire az egyetemtől, és a vizsgaidőszak alatt meglehetősen sok időt töltöttünk itt. Sokszor fél napokat, amik után persze teleporttal jutottunk haza... Kellemes hely, annyi bizonyos.
Tegnap (az órára pillantva látom, hogy inkább már tegnapelőtt), az utolsó vizsga után is beültünk "egy" sörre. Fél 12-kor. Fél 7-kor hagytuk el a helyszínt, és csak azért, mert a kétnapi nemalvás miatt már komoly erőfeszítésembe került a szemem nyitva tartani és nyelvtanilag helyes mondatokat összerakni...
No de száz szónak is egy a vége, készült jónéhány kép, párat felteszek ide, mert egész jók lettek kivételesen.

Vége

Igen, ismét túléltem egy vizsgaidőszakot. Nem úgy, ahogy akartam és terveztem, de hát mikor alakul úgy az életben bármi is, ahogy szeretnénk?? Meglett a 4-es átlag így is, ami több mint az első két félévé (nem, nem összesen :D), és körülbelül annyi, amennyit reméltem. DE három tárgyat nem csináltam meg, ebből egy nem volt kötelező (de a kredit jól jött volna), a másik kettőt meg végezhetem el ebben a félévben ismét. Még jó, hogy az egyiket "csak" vizsgakurzuson. És mindezt miért? Mert féltettem az átlagomat. Hát most röhögnék, ha olyan lenne a hangulatom...
Oké, próbálok arra koncentrálni, hogy vége. Csak ilyenkor eszembe jut, hogy basszus, hétfőtől ismét tanítás, ismét kelhetek hetente 3-szor is hajnal ötkor, írhatom a beadandókat/zh-kat/tanulmányokat/kutatásokat, és mindehhez egy szemernyi érdeklődés sem társul már. Ez csak azért érdekes, mert két tanár is hívott, hogy menjek kutatócsoportba ill. foglalkozzam ezzel és ezzel a témával jobban... Ergo úgy tűnik, mintha érdekelne. Sajnos a helyzet az, hogy egyre kevésbé... de túl sok energiát, időt és pénzt öltem már ebbe, szóval elvégzem a hátralévő másfél évet, aztán... Aztán fene se tudja, mi lesz, de felesleges is ezen gondolkozni.