2009. február 15., vasárnap

"...Ha kutyád van, gazdag vagy."



Körülbelül 10 éve toppant az életünkbe a kis fekete puli-pumi keverék. Beült apu kocsijába s nem volt hajlandó kiszállni - így hát apu hazahozta. S a kutyus (akit Kicsinek neveztünk el - nem túl fantáziadús név, de az akkor meglévő németjuhász, Buksi mellett a puli tényleg Kicsi volt...) meghálálta a gondoskodást: őrizte a házat, s rengeteg örömmel, nevetéssel ajándékozott meg bennünket. Kifulladásig labdázott, s mikor Buksi már túl öreg s beteg volt, akkor helyette is vigyázott a házra - és ránk.
Tegnap Kicsi itthagyott minket. Nem volt váratlan a dolog - és mégis az volt. Tudtuk, hogy öreg már, alig látott, sokszor nehezére esett a mozgás, de ennek ellenére mégis rámordult erélyesen Bojtárra, esetleg a járókelőkre, vagy sétálgatott a kertben... Szóval sokszor tűnt úgy, hogy meg se kottyan neki az a 13 év. Aztán tegnap reggel rosszul lett, nem bírt lábra állni... Apu vitte le a pincébe egy kosárban, hogy legalább meleg helyen legyen, míg kiér az állatorvos, de mire a doki kiért, már nem volt mit tenni... Lementünk hozzá, hogy elbúcsúzzunk tőle, de még mindig nem bírom felfogni, hogy a kis fekete szőrpamacs nincs többé... Nagyon fog hiányozni.

"A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál." Josh Billings






Nincsenek megjegyzések:

Magamról

Saját fotó
Némelyek szerint szörnyűséges ember lehetek, de ez nem igaz. Gyermeki szívem van - egy befőttesüvegben az íróasztalomon.